Az Alces alces a jávorszarvas (Észak-Amerika) vagy jávorszarvas (Eurázsia) az Új Világ szarvas-alcsalád tagja, és a Szarvas család legnagyobb és legnehezebb fennmaradó faja. A jávorszarvasokat a hímek széles, palmate (nyitott alakú) agancsai különböztetik meg; a szarvascsalád többi tagjának dendritikus ("gallyszerű") konfigurációjú agancsuk van. A jávorszarvasok általában az északi féltekén lévő boreális erdőkben, a mérsékelt szélessávú és a vegyes erdőkben mérsékelt és szubarktikus éghajlaton élnek. A vadászat és más emberi tevékenységek idővel csökkentek a jávorszarvas tartományának méretében. A jávorszarvasokat visszatelepítették korábbi élőhelyükre. Jelenleg a legtöbb jávorszarvas Kanadában, Alaszkában, Új-Angliában található (Maine az alsó 48 állam legnagyobb része), Fennoskandia, a balti államok és Oroszország. Élelmezésük szárazföldi és vízi növényzetből áll. A leggyakoribb jávorszarvas ragadozók a szürke farkas, a medvék és az emberek. A legtöbb más szarvasfajtól eltérően a jávorszarvas nem állományt alkot, és magányos állatok, kivéve azokat a borjakat, akik anyjuknál maradnak, amíg a tehén meg nem kezdődik (általában 18 hónappal a borjú születése után), és ekkor a tehén üldözi a fiatal bikákat. . Noha a jávorszarvas általában lassan mozog és ülő, agresszívvá válhat és hamarosan haragszva vagy megdöbbentve gyorsan elmozdulhat. Az őszi párzási időszakukban a hímek között energikus harc zajlik a nőstényért.

A jávorszarvasnak megfelelő ehető növényekkel (például tófüvekkel, fiatal fákkal és cserjékkel) élőhelyre van szüksége, ragadozóktól takarásra és a rendkívül forró vagy hideg időjárás elleni védelemre. A jávorszarvasok utazása a különböző élőhelyek között az évszakokkal e követelmények teljesítése érdekében. A jávorszarvasok hidegen alkalmazkodó emlősök, vastag bőrű, sűrű, hőmegtartó bevonattal és alacsony felület / térfogataránnyal, amely kiváló hidegtűrést, de rossz hőtűrést biztosít. A jávorszarvas túlélheti a forró időszakokat árnyékhoz vagy hűtött szélhez való hozzáféréssel, vagy hideg vízbe merítésével. Forró időben a jávorszarvasok gyakran gyalogolnak vagy úsznak tavakban vagy tavakban. Hőstressz esetén a jávorszarvas nyáron nem képes megfelelő takarmányozásra, és nem kaphat elegendő testzsírt a tél túléléséhez. Ezenkívül a jávorszarvas-tehenek nem nyerhetnek ellés nélkül megfelelő nyári súlygyarapodás nélkül. A jávorszarvas megköveteli a böngészéshez mind a fiatal erdőkbe, mind pedig az érett erdőkbe menedéket és takarót. A tűz- és fakitermelés által zavart erdők elősegítik a jávorszarvas takarmányának növekedését. A jávorszarvasok megkövetelik az ásványi nyalások, az elléshez biztonságos helyek és a vízi táplálkozási helyek elérését is.

A jávorszarvas kerülje azokat a területeket, ahol kevés vagy nincs hó, mivel ez növeli a farkasok általi elárasztás kockázatát, és kerülje a mély hóval borított területeket, mivel ez akadályozza a mobilitást. Így a jávorszarvas az élőhelyet választja ki a zsákmány kockázata, az élelmezéshez való hozzáférés és a hómélység közötti kompromisszumok alapján. A bölény erdőbe történő újbóli bevezetésekor aggodalomra adtak okot, hogy a bölény versenyez a jávorszarvasokkal a téli élőhelyért, és ez tovább rontja a jávorszarvas populáció csökkenését. Ez azonban nem tűnik problémának. A jávorszarvas a tél elején inkább az alpesi alpesi cserjéket részesíti előnyben, míg a bölény a téli elején a nedves sásvölgyi réteket részesíti előnyben. Tél végén a jávorszarvas inkább a lombhullató erdővel borított vagy az alpesi terepű folyóvölgyekben él a favonal felett, míg a bölény inkább a nedves sós réteket vagy a napos, déli füves lejtőket részesíti előnyben.